logo     

Füzesabony Város Önkormányzata ezennel kiírja "KULCS A KEZDÉSHEZ!" címmel Lakhatási pályázatát!

 
A pályázat célja:
  • Önkormányzatunk kiemelt fontosságú feladatának tekinti a fiatalok helyben tartását, helyben maradását. Ahhoz, hogy a városfejlesztési célok megvalósuljanak, szükséges az ifjú nemzedék bevonása a jövő alakításába, és fontos, hogy a füzesabonyi fiatalok otthon érezhessék magukat városunkban.
  • A településhez történő kötődés erősítése.
  • Javuljanak a város jövője szempontjából a fiatal szakemberek lakhatási körülményei a településen, kedvezményes, önálló lakhatási lehetőségek biztosítása által.
 
A pályázók köre:
  • Pályázók életkora: 18-35 év.
 
A pályázókkal kapcsolatos követelmények:
  • életkor: 18-35 év (2019. augusztus elsején már betöltötte a 18-at, de még nem töltötte be a 35. életévét. )
  • közösségi tevékenységben való részvétel: évi 40 óra
  • Füzesabonyi lakcím, vagy a pályázó Füzesabonyba kíván költözni, ahol lakcímet fog létesíteni
 
Pályázat tárgya:
  • A pályázat keretében önkormányzati tulajdonú - a projekt keretében felújított és berendezett - lakások bérleti joga nyerhető el 2 év időtartamra.
 
A pályázat benyújtásának módja , határideje:

A pályázatot az előírt formanyomtatványon lehet benyújtani, a szükséges mellékletekkel.

A formanyomtatvány, Füzesabonyi Közös Önkormányzati Hivatal 2. emelet 207. irodában kérhető Fazekas Béla ügyintézőnél ügyfélfogadási időben vagy letölthető a www.fuzesabony.hu weboldalról.

A pályázat önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: 2019.május 15-től folyamatosan, de legkésőbb 2019.május 31-ig, személyesen 2019.május 31-én pénteken 12.00 óráig Izsold Bianka ifjúsági referensnél, Füzesabony Közös Önkormányzati Hivatal, 3390 Füzesabony, Rákóczi út 48 szám (porta előtti irodában) lehet előre egyeztetett időpontban. Telefonszám: 36/542-503.

A borítékon kérjük feltüntetni:
Pályázat a "KULCS A KEZDÉSHEZ!" Életpálya ösztönzés Füzesabonyban lakhatási támogatására.
 
 

A pályázattal kapcsolatban felmerült kérések / válaszok: www.fuzesabony.hu/index.php?id=2010&limitstart=3

Holnapunkon kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének e) pontja szerinti jogalap mellett, az adatkezelő egyes közfeladatainak ellátása céljából.
Adatkezelési tájékoztató