logo     

logologo
 
"5. Testvér-települési találkozó Zabolán"
TTP-KP-1-2020/1-000144


Városunk 100%-os támogatási intenzitással sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogató által kiírt Testvér-települési programok és együttműködések (2020) című pályázatra, melynek köszönhetően lehetőség nyílt egy újabb találkozóra.

Füzesabony és Zabola 2020. évben ünnepelte az 5. éves testvér-település fennálltának évfordulóját, melyet sajnos a járványhelyzet miatt személyesen együtt csak 2021. évben sikerült megünnepelni. Az utazásra és a találkozóra 2021. szeptember 16-20. között került sor Zabolán, ahová Füzesabonyból 30 fős delegáció képviselte városunkat. A COVID világjárvány miatt a rendezvény kicsit csendesebben és visszafogottabban zajlott. Zabolán a vendéglátók a négy napos programot a hagyományőrzés jegyében a füzesabonyi vendégek számára közös vacsorával nyitották meg a szokásos táncház helyett. A második napon lehetőség nyílt Mikes gróf birtokát megtekinteni, ahová a delegációt lovaskocsik vitték a kastélyhoz. Itt szíves vendéglátásban volt része a Füzesabonyi vendégeknek. Megmutatták számukra a kastélyt és annak kertjét, a lovardát, a gazdasági épületeket. Bemutatásra került a gróf gazdasági elképzelései a fejlesztés irányai. A következő napon a füzesabonyi résztvevők megtekintik Zabola nevezetességeit, köztük a Református erődtemplomot, majd kikocsikáztak az esztenára. Itt sajtok kóstolására került sor. Este a vacsora után a kürtöskalács készítés fortélyait ismertették a helyiek a delegáció tagjainak. A programok során közös vacsora, beszélgetés, az elkövetkező időszakot érintő testvár-városi kapcsolatokat erősítő, gazdagító tervek megbeszélésére került sor. A hazautazás napján a program Brassó városnézésével záródott le.

A támogatási cél maximálisan megvalósult. A programban részt vett személyek megismerhették Füzesabony város székely testvértelepülését Zabolát és az ott élő embereket. A szervezett városnézéseken megismerhették a helyi nevezetességeket, az ott élő lakosokat. A városvezetés által adott tájékoztató képet adott a település jelenlegi helyzetéről, a jövőbeni elképzeléseiről. A kirándulások betekintést adtak a pásztorok mindennapjairól, és nem utolsó sorban a táj természeti értékeiről.

 


A kedvezményezett neve Füzesabony Városi Önkormányzat
A projekt címe 5. Testvér-települési találkozó Zabolán
A szerződött támogatás összege 2.000.000 Ft
A támogatás mértéke 100%
A projekt tartalmának bemutatása Önkormányzatunk kezdeti célként kitűzte, hogy a külhoni kapcsolataink a testvértelepülésünkkel működjenek, a kint élő magyarokról minél többet megtudhassunk, tapasztalatokat cserélhessünk, adott esetben segíthessük egymást. A határon túli barátság, ne csak egy hangzatos kifejezés legyen, hanem tartalommal töltsük meg azt. Az önkormányzat célja az, hogy tovább erősödjön egymás intézményeinek a kapcsolata. Fontos szempont a civil szervezetek együttműködése a hagyományőrzés területén. A fentiek figyelembevételével valósult meg 2021. évben az 5. Testvér-települési találkozó Zabolán.
A projekt tervezett befejezési dátuma 2022.06.30.
A projekt azonosító száma TTP-KP-1-2020/1-000144
Holnapunkon kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének e) pontja szerinti jogalap mellett, az adatkezelő egyes közfeladatainak ellátása céljából.
Adatkezelési tájékoztató